Felkészülni, napenergia-tároló érkezik az Amazontól

Felkészülni, napenergia-tároló érkezik az Amazontól!

Az Amazon pár évvel ezelőtt jelentős bejelentést tett: kilenc megújulóenergia-projektbe fektetett be, köztük a vállalat első napenergia-tárolójába. Hogy miért foglalkoztatja a napenergia hasznosításának és a napelem-tároló építésének gondolata az amerikai gigacéget? Megmutatjuk a világhírű vállalat miértjét, és hogy mit lehet tudni erről a projektről.

Pedig nem így indult a történet 1994-ben.

Jeff Bezos megalapította a mára világhírűvé vált Amazont, amely a működését 1995-ben kezdte meg. Ekkor még a napelemes rendszer, a megújuló energia vagy éppen a napenergia-tároló kérdése minden bizonnyal fel sem merült a cégnél.

Az amazon.com ugyanis internetes könyváruházként indult, később többek között számítógépes programokkal, videójátékokkal, elektromos berendezésekkel bővítette repertoárját.

Aztán az elmúlt két évtizedben stratégiát váltottak, már viszonteladóként vagy közvetítőként jelennek meg, fő bevételeiket a platformon történő eladásokból szerzik.

Komoly fantázia a megújuló energiában

Az Amazon terveinek bejelentésére sokan felkapták a fejüket a napelemes világban: kilenc új ipari méretű nap- illetve szélenergia projektet, illetve egy napenergia-tároló építését tűzték ki célul. Ezek megvalósítását az USA-ban, Kanadában, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban képzelték el.

Az Amazon egyértelmű törekvése, hogy a vállalat összes tevékenységét megújuló energiából tudja működtetni 2025-re. Ennek megfelelően a vállalat egyre több megújuló energia-projekttel rendelkezik.

Ide sorolható 71 ipari méretű nap- illetve szélerőmű és 137 az üzleteiken és különböző épületeiken elhelyezett PV tető. Az előbbiek működésbe helyezése után 8.5 GW kapacitást fognak termelni a vállalati irodák, Whole Foods Market üzletek, és Amazon Web Services (AWS) adatközpontok számára. Azonban beszéljünk most a napenergia-tároló kiépítéséről!

Napenergia tárolása, hol és mikor?

A kilenc projekt között van az Amazon első szolár plusz tároló létesítménye is, azaz egy jelentős napenergia-tároló kiépítése. A kaliforniai Imperial-völgyben építésre kerülő installáció egy 100 MW-os PV erőművet is magában foglal a 70 MW-os energiatároló mellett.

Ez a vállalat szerint lehetővé teszi majd, hogy segítsen fenntartani a kaliforniai hálózat megbízhatóságát és rugalmasságát.

Az új napenergia létesítmények között van még egy 400 MW-os terv Ohio-ban, 170 MW a spanyolországi Extremadura és Andalucía régiókban, illetve a vállalat eső kanadai projektje, egy 80 MW-os PV erőmű Alberta tartományban.

A befektetések részét képezik az Amazon The Climate Pledge melletti kötelezettségvállalásának, amely kezdeményezésnek a vállalat társalapítója. Célja pedig az, hogy felszólítsa aláíróit a nettó nulla kibocsátásra 2040-ig – 10 évvel a párizsi megállapodásban foglaltak előtt – való eléréséhez. Olyan neves cégek vannak az aláírók között, mint pl. az IBM, az Unilever, a Siemens, és a Microsoft.

Megújuló energiában az élen

Abigail Ross Hopper, a Solar Energy Industries Association (SEIA) vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az olyan vállalatok, mint az Amazon “ismerik azt az értéket”, amelyet a napenergia nyújtani tud a vállalkozásaiknak.

“A Wall Street, a vásárlók és nemzetközi vállalatok mind figyelemmel kísérik azt, hogy mit tesznek az amerikai vállalatok a klímaváltozással kapcsolatban, és ez a fajta vezetés jelentős hatással lehet a klímaválságra”- mondta Hopper.

A legújabb zöld energia kiépítésére vonatkozó tervek megvalósítása érdekében az Amazon temérdek nap- és szélenergia projektbe fektetett be olyan piacokon mint Ausztrália, Franciaország, Németország, Olaszország, illetve Dél-Afrika. Azóta a vállalat támogatta 62 MW kapacitású mozgatható napelemes tömb kiépítését is Szingapúrban, melyet a Sunseap Group nevéhez fűződik.

Az Amazon jelenleg 164 szél- és napenergia-parkkal, valamint 237 tetőtéri napelemes rendszerrel rendelkezik, így jelentős mennyiségű napenergiát termelnek a vállalat létesítményei.

Folytatódnak a jelentős napenergia-tároló kiépítések

Az Amazon globálisan a legnagyobb vállalati vásárló a megújuló energia területén. A Renewable Energy Buyers Alliance kutatása felfedte, hogy a vállalat az Egyesült Államok messze legjelentősebb villamosenergia-vásárlója volt évekkel ezelőtt 3 163 MW-tal. Őket a Google követte 1 040 MW beszerzésével, majd a Verizon távközlési társaság 840 MW-tal.

Az USA óriásvállalatai és a megújuló energia

Induljunk ki például a 2020-as évekből!

Ekkor az Amazon szerezte be a legtöbb megújuló energiát az Egyesült Államok vállalatai közül. Több mint 3,16 GW-ot vett meg. Az erőművi nagyságú napenergia számított a legnépszerűbb energiaforrásnak az ország nagyvállalatai között.

Csak 2022-ben pedig 8,3 gigawattal (GW) növelte megújuló energia kapacitását 133 projekt révén, méghozzá 11 országban. Ezzel az Amazon teljes portfóliója több mint 20 GW-ra nőtt.

A 2025-ös cél

A fenti adatok alapján egyáltalán nem merész elképzelés, hogy az Amazon 2025-re már 100%-ban megújuló energia felhasználásával működjön.

Kara Hurst, az Amazon fenntarthatóságért felelős elnökhelyettese szerint a vállalat szél- és napenergia melletti elköteleződése segítheti az üzleti tevékenységek minél gyorsabban történő szénmentesítését.

Hurst így fogalmazott:

„Meggyőződésünk, hogy minden vállalatnak szerepet kell vállalnia a bolygó védelmében”.

Ennek értelmében Bezos vezetésével létrehozták pár évvel ezelőtt a Bezos Föld Alapítványt (Bezos 10 milliárd dollárt ajánlott fel klímavédelmi célokra), amely a tudósok, aktivisták és nem kormányzati szervezetek klímavédelmi munkájának finanszírozását jelenti adományokkal és ösztöndíjakkal.

A felajánlás nem volt minden előzmény nélküli: az Amazonnál létrehozták ugyanis az Amazon Employees For Climate Justice szervezetet is, amely által több százan írták alá a cégből azt a levelet, amely bírálta a vállalatot, mert keveset tesz a környezet védelméért, a globális felmelegedés mérsékléséért. Annak ellenére, hogy korábban Bezos azt ígérte, hogy 2040-ig nulla karbonkibocsátásig fog eljutni, illetve 2030-ra teljesen átáll a megújuló energiákra.

Napenergia tárolása határon innen és túl

Egy holland–kínai kutatócsoport izomereket használva képes volt hosszú időn át tárolni a napenergiát. Olyan mikrochipet terveztek, amely folyadékban tárolja a napenergiát. Ez az egység később Kínába került, ahol három hónap múlva elektromos árammá tudták alakítani a chipben lévő energiát.

Egyelőre csak minimális mennyiségű elektromos áramot tudtak a rendszerből kinyerni, de az eredmények ígéretesnek tűnnek.

Ugyanakkor létezik egy magyar fejlesztés, a konténerbe telepített szünetmentes rendszer, amely ötvözni tudja a hálózati, a napelemek által termelt, az alternatív energiaforrások által előállított áramot.

Ez a rendszer csak akkor vesz hálózati áramot, amikor a napelemek nem termelnek annyi energiát, ami lehetővé tenné a szünetmentes működést.

Összegzés – Napenergia tárolása

A napenergia felhasználása, a napelemes rendszerek telepítése és a napenergia tárolása központi téma lett a nagyvállalatok körében is.

Ennek markáns példája az Amazon cég, amely a 2022-es évet úgy zárta, hogy 25 új megújuló energiával kapcsolatos projektet vitt véghez. Ennek köszönhetően 164 szél- és napenergia-parkkal, valamint 237 tetőtéri napelemes rendszerrel rendelkeznek az Amazon létesítményei.

Ha az amerikai gigacégekhez hasonlóan te is komoly fantáziát látsz a napenergiában és szeretnéd, hogy a napelemes rendszeredet szakértő csapat hozza létre, kiváló minőségű termékek felhasználásával, egykapus rendszerben (tervezés, pályázatírás, kivitelezés, karbantartás), akkor keresd az A1 Solar csapatát bátran!

Forrás: https://www.pv-tech.org/amazon-invests-in-nine-renewables-projects-including-companys-first-solar-storage-facility/

Kedves ügyfeleink és partnereink!

Telefonos ügyfélszolgálatunk 2024. Október 8-án technikai okok miatt szünetel. Megkereséseiteket továbbra is várjuk az info@a1solar.hu e-mail címen.

Köszönjük türelmeteket és megértéseteket,
A1 Solar Kft. csapata