A Statkraft „jelentősen” több napelemet jósol Európában az ukrajnai inváziót követően

A Stakraft energiaóriás jelentése szerint az európai napenergia éves kapacitása „jelentősen” meg fog nőni Ukrajna invázióját követően.

A cég legújabb Low Emissions Scenario forgatókönyve szerint a napelemek telepítése 2030 felé haladva évi 45-52 GW-ra fog emelkedni, szemben a korábbi elemzésekkel, amelyek az ukrajnai orosz invázió előtt évi 33 GW-ot vártak.

Tavaly az Európai Unió 27 GW napelemet telepített, a SolarPower Europe kereskedelmi szervezet pedig arra számít, hogy ez az érték csaknem 40 GW-ot ér el 2022-ben, amely közel áll a Statkraft következő évekre vonatkozó felülvizsgált céljaihoz.

A Statkraft jelentése arra számít, hogy a szélenergiától eltérően, a napenergia-telepítés összhangban lesz a REPowerEU célkitűzésével, amely szerint az EU az évtized végére eléri a 600 GW napelemet, és ennek megfelelően évente körülbelül 45 GW-ot telepít.

Mindeközben a szélenergia az előrejelzések szerint 18 GW-26 GW közötti éves telepítést ér majd el, ami jóval elmarad a REPowerEU által kitűzött évi 32 GW-tól.

Ezenkívül a napenergiát „döntő fontosságú” megújuló technológiának tartják az EU orosz gáztól való függésének, valamint  szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésében.

A vállalat által kiadott Low Emissions Scenario szerint 2035 körül a napenergia lesz a világ legjelentősebb energiatermelési forrása, míg 2050-ben a világ teljes energiatermelésének csaknem 80%-át a megújuló energia teszi majd ki. Továbbá, a napenergia a legnagyobb energiaforrásként több mint 21 000 TWh-t termel majd, ami a világ jelenlegi energiaszükségletének 80%-ának felel meg.

„Az idei elemzésben megmutatjuk, hogy az energiaválság, amellyel most szembesülünk, a zöld energiára való átállás katalizátorává válhat. Az energiabiztonság és -függetlenség megszerzésének fő megoldása a tiszta és hatékony energia fejlesztése a korábbinál nagyobb ütemben” – mondta Christian Rynning-Tønnesen, a Statkraft vezérigazgatója.

A klímaválság leküzdése és a folyamatban lévő energiaválság megoldása ugyanazt a megoldást kívánják meg, amely pedig a megújuló energia és a hatékonyabb energiafelhasználás – tette hozzá Rynning-Tønnesen. Így a megújuló energia fokozott felhasználása a nagyobb rugalmasságot biztosító technológiai megoldásokkal, mint például az energiatárolás, segíti a nap- és szélenergia időszakosságának ellensúlyozását is.

Forrás: https://www.pv-tech.org/statkraft-predicts-significantly-more-solar-pv-in-europe-following-ukraine-invasion/

Napenergia Plusz Program pályázata pozitív elbírálást kapott?

Hozzon ki minél többet a lehetőségből!