A hibrid fotovoltaikus rendszerekről

A hibrid fotovoltaikus rendszerekről

Ahogyan a korábbi írásainkban felvázoltuk azt a jövőképet, miszerint a szaldós elszámolás a 2024. január elsejétől a telepített, bővített rendszereknél megszűnik, úgy fontos, hogy a szigetüzemű rendszerek után a hibrid rendszerekről is kicsit bővebben beszéljünk.

Tény, hogy Magyarországon jelenleg kiváltságos helyzetben vagyunk, ha már meglévő hálózatra kapcsolt rendszerrel és szaldós elszámolással működtetjük a napelem rendszereinket. Fontos azonban már most tájékozódni a jövőben várható technológiáról, a még gyerekcipőben járó új mérőórákról, inverterekről.

A hibrid fotovoltaikus rendszer sok-sok előnyt tartogat magában. De mielőtt ezekről szót ejtenénk, nézzük meg, milyen rendszerek találhatók még a napelempiacon!

Két fotovoltaikus rendszer: szigetüzemű és hálózatra visszatápláló

Először is tisztázzuk, hogy a szigetüzemű napelemes rendszerek hogyan működnek!

Ebben az esetben egy zárt rendszerben, akkumulátoros tárolással, visszaadás nélkül üzemel az önálló erőművünk. Ez azért fontos, mert a hibrid rendszer is erre az alapelvre épül, azonban a hálózattal való kapcsolódásra is lehetőséget ad.

Azért tartják hasznosnak a szigetüzemű rendszereket, mert a felhasználásra nem kerülő, akkumulátorban tárolt energiát a fogyasztó akkor is elérheti, amikor a rendszer nem termel energiát. Pl. abban az esetben, ha besötétedik.

A működés roppant egyszerű: a napelemek által megtermelt energiát az inverter az akkumulátorokra tölti rá, amelyek tárolják a felhasználásig. A panelek termelik az egyenáramot, az inverter pedig az akkumulátorokba összegyűjtött áramot veszi fel és alakítja át váltakozó árammá.

Ez a rendszer mivel nincs összeköttetésben az áramhálózattal, ezért áramleadásról és vételről sem beszélhetünk.

Tehát a napközben megtermelt energiánk egy részét elhasználjuk a háztartásban, az ezen felüli rész az akkumulátorokban raktározódik. Ha ezek is megtelnek, akkor pedig a hálózatra is töltünk egy kis többletenergiát. Ilyenkor tehát a mai állás szerint a villamosenergia szolgáltató megvásárolja majd tőlünk a többletenergiát valamilyen fix áron.

A hálózatra visszatápláló rendszerek pedig a megtermelt, de fel nem használt áramot a szolgáltató hálózatára visszatáplálják, amiért a szolgáltató fizet. A visszatáplált energia mennyiségét ad-vesz mérőórának köszönhetően lehet meghatározni, ami a szaldós elszámolás alapját képezi.

A fotovoltaikus rendszer nagy kérdése: Mi van, ha nem süt a nap?

A hálózati, a szigetüzemű és a hibrid rendszerek kapcsán is felmerül az örök kérdés, hogy mi van akkor, ha nem süt a nap? Helyesebben, ha a felhasználásunkhoz képest kevesebbet süt, kevesebb energiát termelünk, mint szükséges lenne.

A hálózatra kapcsolt megoldás esetében ez jelenleg egyértelműen azt jelenti, hogy ilyenkor a szolgáltatótól vásárolunk áramot. Ezt a túltermelésünkből általában tartozásmentesen térítik nekünk vissza, adok-veszek alapon.

A szigetüzemű rendszereknek esélyük sincs hálózathoz csatlakozni, így eleve olyan nagyobb teljesítményű akkumulátor, vagy alternatív megoldás szükséges, ami egész évben kielégítő mennyiséget termel. A hibrid üzeműeknél mikor az akkumulátor is teljesen lemerül, akkor a szolgáltatótól fogunk vásárolni áramot. Ekkor már szintén egy fix áron, vagyis villanyszámlánk keletkezik.

Mi lehet a hibrid fotovoltaikus rendszer előnye?

Nagy előnye lehet, hogyha a szaldós elszámolás nálunk is megszűnik, úgy ahogy az EU összes többi országában már meg is szűnt. Ettől fogva akár egy kisebb akkumulátorral is képesek lehetünk egy stabil rendszert létrehozni, a szolgáltatót egyfajta biztosítékként, „hátvédként” használva.

Az akkumulátoros tárolás segít abban, hogy a napsütéses évszakokban szinte teljesen önellátók lehessünk. Az akkumulátor lefogyása esetén viszont komfortosan érezhetjük magunkat némi plusz energia automatikus megvásárlásának segítségével.

Tehát a hibrid napelemes rendszer képes arra, hogy a többletenergiát elraktározza, ami komoly megtakarítást jelenthet. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy csökkentsük a hálózattól való függésünket is.

Az akkumulátoros rendszerek továbbfejlesztett változatát hívják hibridnek a szakemberek, ami akár szigetüzemű működésre is képes.

Így nem kell tartani attól, hogy ha az időjárás kedvezőtlen a panel számára vagy éppen besötétedik, és a napenergia nem hasznosítható.

A hibrid rendszerek praktikuma

Ezekben a rendszerekben egy beépített szünetmentes akkumulátor gyűjti össze az áramot. Ott lehet praktikus megoldás, ahol folyamatos energiaellátásra van szükség.

Azonban fontos megjegyezni, hogy a szünetmentes ellátás nem teljes, ugyanis az átkapcsolás 60 másodperc alatt valósul meg.

A hibrid elnevezés arra is utal, hogy ez a rendszer együtt tud működni az energiatárolóval.

Ez a rendszer a polikristályos és a monokristályos napelemekkel is könnyedén alkalmazható.

A hibrid napelemek 18-24%-os hatásfokkal „dolgoznak”, tehát ilyen szempontból nagyobb hatásfokra képesek, mint a hagyományos társaik.

Ennek köszönhetően megbízhatóbb teljesítményt nyújtanak, a hűtésnek köszönhetően 20-30%-os teljesítményjavulásra képesek.

Ugyanahhoz a teljesítményhez kevesebb hibrid napelem szükségeltetik, így pl. a tető szempontjából sem kell a kevesebb hely miatt aggódni.

A hibrid napelemre a gyártók általánosságban ugyanannyi időt, kb. 25 év garanciát vállalnak. Az árat a gyártó és a típus határozza meg, ugyanakkor a hibrid rendszerek esetében mélyebben kell a zsebbe nyúlni összetettsége bonyolultsága miatt.

Hibrid rendszer előnyeinek összegzése

  • egyszerűbb fenntartású
  • aktív kapcsolat az áramszolgáltatóval (ha szükség van plusz energiára)
  • a hibrid inverternek köszönhetően szigetüzemű és hálózatra visszatápláló rendszerként is képes működni
  • egyre több gyártó kínál hibrid invertereket
  • környezettudatás gondolkodásmód: először az akkumulátorban tárolt energiát használjuk el és csak végszükség esetén kell a hálózatot igénybe venni

Az akkumulátorok kérdése

Ezek az akkumulátorok is folyamatos technológiai fejlesztés alatt állnak, ma már akár élethossziglan működő aksik is felbukkannak a piacon. Továbbá azzal is kísérleteznek, hogy a hibrid rendszerbe egy elektromos autó is bekerüljön. Tehát a plusz energia az autótöltésben is hasznosul, kevesebbet kell így visszatöltenünk a szolgáltatónak.

Éppen ezért már manapság is sokan gondolkodnak hibrid inverter beszerelésében, hiszen ez a jövőben is modernebb, gazdaságosabb eszköz lehet. 2024 után pedig nem is nagyon lesz más kézenfekvő megoldásunk, lehetőségünk, ez lesz várhatóan a legoptimálisabb megoldás.

Ugyanakkor az akkumulátorok beszerzése elég költséges. De bízni lehet a technológiai fejlődésben, hiszen így az árak csökkenhetnek, tehát a minőség, tartósság, teherbírás is egyre jobb lehet.

Összefoglaló

A hibrid fotovoltaikus rendszer előnyei tehát ismertek.

Főként a szigetüzemű működés esetén lesz releváns. A többletenergia ugyanis először az akkumulátorokban fog elraktározódni.

Ha ez megtelik, akkor kerülünk kapcsolatba az áramszolgáltatóval, vagyis akkor indulhat meg a hálózatra visszatáplálás.

Sötétedés után az akkumulátorból lehet felvenni az áramot, amit ha elfogyasztottunk, akkor az áramszolgáltatótól kell vásárolni.

Ahogy látható, így az áram felhasználása egy körforgást ír le.

Az akkumulátoros megoldás tehát azért lehet hasznos, mert csak legvégső esetben szükséges áramot felvenni a hálózatból.

A hibrid rendszereké lesz a jövő, így lényeges lesz olyan szakképzett, tapasztalt csapatra bízni a rendszer telepítését, akik a helyszíni felméréstől kezdve a kivitelezésig mindenben segítenek.

Ha tehát a napelemes rendszer cseréjében, felújításában, bővítésében gondolkodsz, érdekelnek a modern megoldások, vagy épp a pályázati lehetőségek, akkor bátran keress bennünket, szívesen segítünk!

Napenergia Plusz Program pályázata pozitív elbírálást kapott?

Hozzon ki minél többet a lehetőségből!