Új napelemes célok a globális terjeszkedés fokozására

A Lightsource BP 25GW napelemtelepítést céloz meg 2025 -re

A Lightsource BP 25 GW-ra növelte a 2025-ös napelemtelepítési célját, miután 1,8 milliárd dolláros finanszírozási lehetőséget biztosított.  Amely segíti majd a globális terjeszkedésben.

A fejlesztő, amely 50%-ban a BP tulajdonában álló közös vállalkozás, korábban azt tervezte, hogy 2023-ig mintegy 10 GW napelemet kíván telepíteni. A 2010-es alapítása óta eddig 3,8 GW projektet épített ki.

Az új napelemes célok háttere

A bővülő fejlesztési folyamat, és tíz globális pénzintézet által biztosított új finanszírozás segítségével, a Lightsource most fel akarja gyorsítani a napelemek telepítését. Főleg az EMEA-, valamint Amerika és Ázsia csendes-óceáni régióiban, amely 500 új munkahelyet teremtene a következő négy évben.

„A megújuló energiában globálisan a gigawattos gondolkodásmódról egyre inkább a terawattra váltanak. A befektetéseket milliárdok teszik ki, nem pedig milliók” – mondta Nick Boyle, a Lightsource BP vezérigazgatója. „Valamint az olyan nagyvállalatok, mint az Amazon (melyről korábbi cikkünkben írtunk is), a McDonald’s és az eBay tiszta energiára váltanak. Ez a tendencia azt bizonyítja, hogy a megújuló energia főirányzattá vált, és a napenergia kulcsszerepet játszik az éghajlati válság kezelésében.”

A Lightsource szerint a bővített telepítési cél jelenti a cég növekedésének következő állomását mióta a BP 2017 -ben megszerezte kezdeti 43%-os részesedését a vállalatban.

A saját pipeline-ján kívül a Lightsource egy 9GW-os portfóliót is fejleszt a BP számára. Miután az olaj- és gázipari vállalat az év elején felvásárolta a 7X Energy fejlesztő amerikai napenergia-projektjeit. Ez az ügylet része a BP azon törekvéseinek, hogy 2025-re 20 GW-ra, majd 2030-ra 50 GW-ra növelje nettó kiépített megújulóenergia-termelő kapacitását.

Az európai piac sem tabu többé

Az amerikai terjeszkedés mellett a Lightsource idén számos ügylet révén megerősítette pozícióját Európában is. A spanyolországi projektbeszerzések következtében a cég az országban 3 GW kapacitással rendelkezik. Aa szomszédos Portugáliában összesen 1,35 GW kapacitású naperőmű fejlesztését is tervezi finanszírozni.

A Lightsource a májusi megújulóenergia aukción is sikeres volt a teljes kapacitás 40%-ának biztosításával, és globális jelenlétét 14 országra bővítette – közölte a társaság május végén.

Dev Sanyal, a BP gázért és alacsony szén-dioxid-kibocsátásért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a Lightsource BP több mint 30 projektet fejlesztett ki, amelyek konzisztensen 8-10% -os hozamot produkáltak. „A Lightsource bp továbbra is teljesít, és folyamatosan növekszik. És, őszintén szólva, szeretjük – mert működik ” – mondta Sanyal, aki idén elhagyja a céget.

Forrás: https://www.pv-tech.org/lightsource-bp-targeting-25gw-of-solar-deployments-by-2025/

 

Napenergia Plusz Program pályázata pozitív elbírálást kapott?

Hozzon ki minél többet a lehetőségből!